SZULYOVSZKY LÁSZLÓ ÉPÍTÉSZMÉRNÖK

IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐ, ÉPÍTÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKÉRTŐ


Építészmérnökként végzett 1975-ben. Az Eleőd Ákos vezette DÉLÉP tervező részlegénél dolgozott építész tervezőként, de besegített az építésgazdasági területen is. 1975-től építész magántervezői tevékenységet folytatott. Később szövetkezeti építőipari vállalkozásoknál végzett építőipari árkalkulációs feladatokat, egyidejűleg nagyszámú építőipari egységár elemzést készített magánvállalkozások részére. A megfelelő szakmai gyakorlat megszerzése után építész vezető tervezői jogosultságot kapott, illetve tagja lett az Igazságügyi Szakértői Névjegyzéknek (1987).

Megalakította első magánvállalkozását, az ESTO Építészeti és Szolgáltató Polgári Jogi Társaságot, még a rendszerváltást megelőzően, 1981-ben. Más kisvállalkozásokkal együttműködve szakértői vizsgálatokat végzett ipari épületeken és magasépítményeken, ipari alpintechnika igénybe vételével 1992-ig.

1990-ben elkészítette az első olyan igazságügyi szakértői véleményét, amelyben az építésbiológiai és környezetvédelmi szempontokat értékelve végzett ingatlanértékeléseket.

A gyakorlati építéskivitelezési, tervezői és szakértői munka mellett elkészíti első építésbiológiai tanulmányát 2003-ban, valamint ugyanebben az évben megkezdi építésbiológiai kutatásait és méréseit.

Főbb szakterületei az építésbiológia kutatás területén belül a bizonyítottan rákkeltő hatású építőanyagok és hatások vizsgálata, komplex hatáselemzése és az ezzel kapcsolatos mérések elvégzése és dokumentálása.

2020 Az építésbiológia legfiatalabb, a komplex építésbiológiai szemlélet alapjaira épülő domopericologia, mint új tudományos részterület alapjainak lefektetése.

2019-2023 Óraadói oktatói tevékenység az Óbudai Egyetem KKVK, Mikroelektronika és Technológia Intézet, Kórház és Orvostechnikai Szakmérnök képzésben, valamint az ÓE Neumann János Informatikai Karon az építésbiológia és a domopericologia alapjai témakörökben.

2020-2023 A komplex építésbiológia alapjain nyugvó domopericologia alaptörvényeinek (DT-1-től DT 10-ig) rögzítése



A Cross MI Mérnöki Iroda Története - hamarosan


Lépj magasabb szintre

+++